101/5. A reteszelt ajtó titka — Feszültség a hatos fülke előtt

– Monsieur Vaneau, mit tegyünk? Rájuk törjük az ajtót? – kérdezte Laurent kalauz sápadtan, miközben a hatos fülke kint maradt rézkilincsét rángatta tehetetlenül.
– A kalauzi egyenruha eleganciáját jelentősen csorbítaná egy betört ajtópanel, Laurent – válaszolta Monsieur Vaneau teljesen higgadtan, miközben finom mozdulattal megigazította a zakója hajtókáját. – Ráadásul a sárgaréz retesz immár belülről tartja zárva a fülkét. A sietség felesleges, a szerelvény nem áll meg a nyílt pályán.
A fátyolos hölgy óvatosan előrelépett, csipkekesztyűs kezét a mellkasára szorítva.
– De uram, ha a szomszédom valóban a falon át próbált hozzáférni a csomagomhoz... az én fülkém sincs biztonságban!
– A rejtett szellőzőnyílás csavarjai rég rozsdásak, mademoiselle – jegyezte meg Vaneau száraz mosollyal. – Inkább a figyelmünket próbálta elterelni. A valódi célpont sosem az, amit a szemünk előtt lebegtetnek.
A folyosó távoli végén ekkor léptek zaja visszhangzott: egy szürke köpenyes új utas bukkant fel, aki riadtan torpant meg a vagonban uralkodó feszült csendet érzékelve. A tartása a varelmont-i nyomozók megszokott fegyelmét idézte, ám a tekintetében megülő bizonytalanság elárulta, hogy a váratlan fordulat őt is készületlenül érte.
Monsieur Vaneau ekkor lassan elővette a mellényzsebéből a régi ezüst zsebóráját. Egy halk kattanással kinyitotta, egy pillanatig nézte a mutatók egyenletes mozgását, majd nyugodtan megszólalt:
– Pontosan tizenkét perc múlva Elberen állomásra érkezünk. Addig is javaslom, Laurent, hozzon egy csésze forró teát. A zárt ajtó mögött lakó úriembernek hamarosan szüksége lesz a frissítőre.