100/5. A miniatűr nyomda leplezése — Csikorgó fékek Val-d’Or peronján

– A félrevezetés felettébb szellemes volt – magyarázta Monsieur Vaneau higgadtan a fülkében tolongóknak. – Mindenki azt hitte, a kisasszony kottatartója csupán ártatlan zenei kellék, míg új utasunk a sárgaréz táskájával a cukrászmesterség hódolójának tűnt. Ám a vaníliaesszencia túlságosan is tökéletesen fedte el a műszerolaj szagát. Az acélhenger pedig hajszálpontosan illeszkedett a miniatűr nyomdaszerkezetbe, amellyel a hamis részvényeket nyomták.
– De hát ön honnan tudta...? – dadogta a zaklatott utas halkan.
– A tények néha különös humorérzékkel rendelkeznek – mosolygott Vaneau. – És amikor ön...
A mondat közepén a vonat hirtelen akkorát fékezett, hogy a fülke csillárja megcsörrent. A kerekek szikrát szórva csikorogtak a síneken, s az Intercontinental Express lassan begördült a gázlámpák fényében úszó Val-d’Or állomásra.
Az ajtó sziszegve feltárult, s két helyi nyomozó lépett a folyosóra. A vezetőjük szigorú tekintettel nézett körül, majd a zaklatott utasra mutatott:
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, tiltott nyomdatechnika kimenekítése és hamisítás ügyében!
– ...és a lyoni nyomdaigazgató meglopásáért – fejezte be Vaneau zökkenőmentesen a félbeszakadt gondolatot.
A gyanúsítottat elvezették. Laurent kalauz elégedetten törölgette a homlokát, míg a fiatal fátyolos hölgy megkönnyebbülten mosolygott. A peronról ekkor egy új utas lépett a kocsiba: egy magas, sötét köpenyes úr, aki mindössze egyetlen csontnyelű sétapálcát hozott magával poggyász gyanánt, és felettébb gyanakvóan méregette a fülkéket.
Monsieur Vaneau némán figyelte az érkezőt. Az ajtók becsukódtak, a vonat pedig lassan kigördült az állomásról, hogy éjszakai útját folytassa Mireval felé.