100/4. Az acélhenger titka — Éjszakai robogás Val-d’Or felé

A zaklatott utas megadóan átadta a sárgaréz reteszes táskát. Laurent kalauz óvatosan tartotta a poggyászt, miközben Monsieur Vaneau egyetlen elegáns mozdulattal felpattintotta a zárat. A fülkébe sűrű vaníliaillat csapott ki, ám alóla most már letagadhatatlanul kiérződött a műszerolaj és a friss nyomdafesték jellegzetes aromája.
– Lám, egy meglehetősen szokatlan süteményes készlet – jegyezte meg Vaneau, miközben kiemelt a bársonybélésből egy apró, réz fogaskerekekkel teli szerkezetet. – Úgy tűnik, a piskótát ezúttal precíziós acélöntvényekből formázták.
A fiatal fátyolos hölgy bátortalan léptekkel közelebb lépett a folyosóról.
– És a kottatartómból kiesett acélhenger… az is ehhez tartozik? – kérdezte fojtott hangon.
– Pontosan, kisasszony – bólintott a fődetektív, és a hengert illesztette a gép hiányzó helyére. – Új utasunk így próbálta kimenekíteni a miniatűr nyomdaszerkezetet. A vaníliaesszencia pedig egészen addig tökéletes álcának bizonyult, amíg a vasút zökkenései fel nem fedték a turpisságot.
– Ön ördöngös, sir! – csattant fel a férfi lemondóan.
Monsieur Vaneau nem válaszolt a bóknak. Ehelyett lassan előhúzta zsebéből a régi ezüst zsebóráját, kinyitotta, és egy pillanatig némán nézte a számlapot.
– Pontosan kilenc perc múlva Val-d’Or állomásra érkezünk – jelentette ki nyugodtan. – És gyanítom, a peronon már várakoznak azok, akik felettébb kíváncsiak a legújabb finommechanikai receptekre.