Zörgés a nyílt töltésen

A szekér kerekek határozott döccenéssel kapaszkodtak fel a keményre döngölt töltésre. A csillapító rongyok hiányában a vasalt faborítás most már teljes pompájában dalolt: az abroncsok ritmikus, csikorgó zörgéssel haraptak a kavicsos ösvénybe. Az eddigi síri csendet felváltotta az utazás megszokott, vidám robaja.
Mirella kényelmesen hátradőlt a bakon, s mélyen beszívta a tisztuló levegőt. A kelő nap első aranyló sugarai áttörték a folyó felett lebegő párát, és gyöngyöző harmatcseppeket gyújtottak a gát menti vadrózsabokrokon. A lány megigazította vállán a szőttest, miközben elégedett mosollyal hallgatta a szekér pattogó hangját.
– Ennél jobb muzsika nem is kell a reggeli mellé – jegyezte meg könnyedén, és Borda felé pillantott. – A zörgés legalább elijeszti a kóbor kutyákat meg a buzgó hajdúkat, mielőtt még túlságosan kíváncsiskodni kezdenének.
Borda csupán egy apró, megértő bólintással felelt, keze biztosan tartotta a gyeplőt. Tekintete már az előre nyúló útkanyarulatot kémlelte, ahol a töltés szélén egy öreg kőkereszt jelölte a vásáros falu felé vezető leágazást. A szabadon gördülő kerekek sebesen vitték őket a nyílt úton, maga mögött hagyva a malomárok homályát.