Vízmosás a füzes alján

Borda nem felelt, csak komoran bicventett, majd megragadta a rudat, és mélyebbre terelte a szekeret a sekély mederbe. A víz tompán loccsant a kerekek körül, s a gyors sodrás azonnal elmosta a kavicsok közé nyomódott keréknyomokat. A patak felett elterülő sűrű párafelhő óvó takaróként borult rájuk, elrejtve a szekeret a magas partoldalról kémlelők szeme elől.
– Haladjunk a vízben, amíg el nem érjük a lankásabb partrészt – suttogta Borda, miközben feszült tekintettel kémlelte a füzes homályát. – Ott kikeveredhetünk a dűlők felé.
Mirella halk kuncogással lépkedett a hűvös vízben, átázott köpenye szegélyét kissé megemelve. A feszültség lassan kiengedett a vállából, ahogy a mezőváros felől érkező távoli kiabálás gúnnyá szelídült a fülében. A kapzsi kereskedő most bizonyára tehetetlenül magyarázza a hajdúknak, miért találták nála a hiányolt portékát, miközben a szegénytelepen már békében osztoztak a falatokon.
A lovak patái egyenletesen csattogtak a görgeteges mederben, s ahogy a patak kanyarulatához értek, a városi zajok teljesen elhaltak mögöttük. Mirella a ponyva alá nyúlt, ellenőrizte a rögzítéseket, majd elégedett mosollyal pillantott az előttük elterülő csendes félhomályra. Az egérút sikerült, s a patak medre biztonságos távolságba vezette őket az adószedők haragjától.