Váratlan uzsonna

Az idős asszony nem vesztegette az időt a macskák lépteit hallgatva. Megrázta a fejét, majd a kerítés legsötétebb sarka felé bicegett. Ott, ahol a korhadt deszkák egymásra dőltek, ujjaival kitapintott egy lazán lógó fadarabot. Egy halk reccsenéssel eltolta a deszkát, feltárva egy rejtett rést, amelyen át megkezdhették a menekülést.
Bandi tágra nyílt szemmel követte a mozdulatot. A félelem még ott bujkált a torkában, de a rés látványa végre mozgásra bírta a tagjait. Borda, a hatalmas eb, szorosan a fiú sarkában loholt, halkan szuszogva a feszültségtől. Mirella intett a többieknek, majd az idős asszony után óvatosan átpréselte magát a szűk nyíláson, ügyelve arra, hogy a szoknyája ne akadjon bele a szálkákba.
A túloldalon a várfal tövében húzódó mély, száraz árok sötétsége fogadta őket. A nehéz földszag és a falakról áradó hideg azonnal körülölelte a csapatot. Ahogy az árok védelmében osonva kerestek menedéket, a sötétség szinte teljesen elnyelte őket, elvágva őket a külvilág veszélyeitől.
Hirtelen azonban Borda megtorpant, füleit hátrafele lapítva. Az árok kanyarulatában egy kuporgó alak körvonalai bontakoztak ki a homályból. Egy rongyos köpenybe burkolózott fura figura ült a földön, kezében egy félbevágott almát szorongatva. Meglepett, de felettébb békés pillantása azonnal jelezte, hogy nem tőle kell tartaniuk.