Az alma édes íze

A rongyos köpenyes alak halk kuncogással megszakította a feszült csendet. Semmi harag vagy gyanakvás nem volt a tekintetében; lassan kinyújtotta a kezét, és a ropogós alma másik felét a megszeppent Bandi felé nyújtotta. A fiú gyomra azonnal hangos korgással válaszolt a felajánlásra, eloszlatva a sötétben bujkáló dermesztő félelmeket.
– Vegyétek, a gyomor nem válogat! – suttogta a sötétből az idegen. Borda óvatosan szimatolt egyet, de az ennivaló csábító illata gyorsan meggyőzte. A hatalmas eb óvatosan elvette a felé nyújtott falatot, miközben az idős asszony sürgetően intett a többieknek: nem volt idő a maradásra, a nyomukban járó veszély még mindig a falak túloldalán ólálkodott.
Az ismeretlen csavargó egy békés intéssel visszahúzódott az árok mélyébe, szabad utat engedve a fal tövében megbúvó lépcső felé. A csapat nesztelenül kapaszkodott fel a nyirkos kőlépcsőkön, és pillanatok alatt a szegénynegyed egy rejtett, csendes udvarában találta magát. A védelmező tetők sötét sziluettje alatt végre viszonylagos biztonságba jutottak.
A megkönnyebbülés pillanata azonban rövidre sikerült. A sérült kordé veszélyesen megdőlt a göröngyös udvaron, s a megrepedt tengely baljósan recsegett. Az idős asszony és Mirella habozás nélkül a szekér mellé térdeltek. Száraz fadarabokat s lapos köveket kerítettek, és gyorsan kiékelik a sérült kordét, megelőzve, hogy a teher a földre zuhanjon. Bandi a falnak támaszkodva majszolta a váratlan uzsonnát, s az udvar homályában végre kicsit alábbhagyott a rettegés.