Oltalom a fészerben

Az udvar sötétjébe hajló öreg fészer ajtaja halkan nyikorgott, ahogy az idős asszony óvatosan felpattintotta a rozsdás reteszt. A sérült kordé ugyan már szilárdan állt a beékelt fadarabokon, de a nyílt udvar közepén hagyni a rakományt mégsem volt bölcs dolog.
– Ide bentre! – suttogta szaporán az asszony, és sürgetően intett. – A száraz szalma alatt senki sem fogja keresni a csomagokat.
Bandi gyorsan bedobta az alma megmaradt csutkáját a sarokban álló hordó mögé, majd megtörölte maszatos száját a kabátja ujjával. Ijedtsége lassan átadta a helyét a jól ismert, lázas tennivágynak, így azonnal a kordé hátsó lapja felé nyúlt. Borda nesztelenül követte a fiút, orrát a nyirkos földhöz szorítva pásztázta a küszöb környékét.
Mirella egy gyors pillantást vetett a szegénytelep felett magasodó várfal sötét körvonalaira. Odakint a járőrök nehéz léptei már csak távoli, elmosódott visszhangként kongtak a szűk utcákban. A dupla fenék titkos rekesze zökkenőmentesen csúszott ki, amint a rutinos kezek megmozdították a rejtekreteszt.
– Pofa be és mozgás, mielőtt a hold kibúvik! – suttogta Bandi szorosan markolva az első vászonbálát.
Az idős asszony elégedetten bólintott, s már terítette is az ócska, lyukas pokrócot a fészer mélyén lapuló üreg fölé. A kis csapat szótlan egyetértésben hordta be az értékeket, miközben Borda feszült figyelemmel őrizte a kapualj árnyékát.