Fénycsík a deszkarésen

Az utolsó pokróc is a helyére került, elrejtve a titkos üreget és a megmentett rakományt. Az idős asszony meglepő fürgeséggel egyengette el a száraz szalmát a repedezett padlódeszkákon, mintha csak a megszokott esti teendőit végezné. Bandi halkan fújtatva támaszkodott le a fészer belső gerendájának, de a szeme már nem a rémülettől, hanem a siker örömétől csillogott.
Kint a kapu előtt a csizmák nehéz kopogása hirtelen megtorpant. Borda torkában elhalt a készülő morgás, s amint Mirella intett neki, nesztelenül a földre lapult. Egy rekedt őrhang kiáltott valamit a szomszédos sikátor felé, majd a fáklyák vöröses fénye egy pillanatra éles csíkot húzott a korhadt ajtó repedésén át.
– Továbbmentek a gázló felé – suttogta az asszony, miután a léptek ritmusa végleg elmosódott a távolban. – A nagyságos urak lusta katonái sosem tapicskolnak szívesen a sárban, ha a sarki ivó közelebb van.
Bandi megkönnyebbülten elvigyorodott, és leporolta a nadrágját. A veszély első hulláma elült, s a félhomályos rejtekhelyen végre mindnyájan kifújhatták magukat. A kérdés már csak az volt, mikor indulhatnak tovább a szegénynegyed védelmet nyújtó mélye felé.