Üzenet a hajnali ködben

A suhanc megilletődötten kapkodta a levegőt, mielőtt halkan megszólalt volna. Öreg Jakab küldte őt eléjük a rossz hírrel: a vásártéri főkapunál a megszokottnál korábban jelentek meg a tiszttartó pimasz hajdúi, és a vámőrök most minden szekeret s vándort átkutatnak, aki az északi dűlőút felől érkezik.
Mirella szája szögletében apró, megértő mosoly bukkant fel. Egy csöppet sem jött zavarba a hír hallatán; nyúlt is rögtön a tarisznyájába, ahonnan egy falat puha cipót és egy marék aszalt gyümölcsöt halászott elő. Szelíd gyengédséggel nyújtotta át a didergő fiúnak, aki úgy csapott le a váratlan csemegére, mintha napok óta nem látott volna ennivalót.
Borda is megérezte a feszültség oldódását. Halkan szimatolt egyet a fiú kopott gúnyája felől, majd elégedett horkantással jelezte, hogy a legényke ártalmatlan.
– Jakab bátya a szegénytelep határában, a kidőlt kőfal mellett váratja kelmedet – suttogta a gyerek két falat között. – Onnan a sikátorok oltalmában észrevétlenül átjuthatnak a városszéli kunyhók közé.
Mirella kacsintva bólintott, s intett társának. A kerítés ledőlt résén átlépve hagyták maguk mögött a nyílt mezőt, hogy a szegénytelep kanyargós utcácskái felé vegyék az irányt.