Útra kész csomagok

Mirella elégedetten visszazárta a rejtett rekesz fedelét, majd a szekér oldaláról vasalt vászontarisznyákat emelt le. A kövér bársony szüszőből csillogó ezüstgarasokat osztott el több kisebb adagra. Nem lett volna bölcs dolog a szegénytelep kunyhói között egyetlen pompás bukszával kísérteni a szerencsét: a didergő asszonyoknak és koplaló pulyáknak a maroknyi garas is kész vagyont jelentett, s így senki sem firtatja majd az ajándék eredetét.
– Ha leszáll az éj, a hátsó ösvényen oszson elosonunk a sikátorok felé – mondta Mirella halk, derűs hangon, miközben szorosan elcsomózta a zsinegeket a szüszők száján. – A tekintetes tiszttartó úr bizonyára még akkor is a patakban ázó szekerét forgatja majd, s azon töpreng, miként vált köddé a fél évi adó.
Borda elrakta a bicskáját, felállt a fapadgról, s nehéz léptekkel a pince hátsó, borostyánnal benőtt kőajtójához sétált. Megmozgatta a rozsdás reteszt; a vas nyikorogva, de készségesen engedett a szorításnak. Az rés mögött a szőlőhegy meredek, elhagyatott oldala tárult fel, amely a bokrok védelmében egyenesen a városszéli kunyhók felé vezetett. A hallgatag férfi elégedett hümmögéssel jelezte, hogy a menekülési útvonal teljesen szabad.
Mirella elővett a saját tarisznyájából egy darab kemény sajtot meg némi aszalt szilvát, s a felét Bordának nyújtotta. A hűvös, törkölyillatú félhomályban csendben eszegettek, míg odakint a szürkület első árnyai elkezdték bevonni a hegyoldalt.