Útmutatás a félhomályban

A meleg étel illata és az első jóllakott falatok gyorsan visszahozták a reményt a megszeppent anya és gyermeke arcára. Mirella halk, megnyugtató szavakkal igazította el őket, miközben árgus szemmel figyelte a kunyhó sarkaiban megbúvó többi didergő alakot is. Elmagyarázta a menekülőknek, hogy a hajdúk a szomszédos utcasarok felé kavarodtak el, de a portyázók kiszámíthatatlanok, így virradat előtt szigorúan tilos elhagyniuk a kunyhó oltalmát.
Borda eközben a zsalugáter résén át kémlelte a zúzmarás udvart. A hűséges eb füle megtorpant egy pillanatra, amikor a távoli kutyaugatás végleg elhalt a ködben, majd halk horkantással jelezte Mirellának, hogy a szűk sikátor egyelőre teljesen tiszta. A járőrök lármája lassan elenyészett a városszéli mocsaras rétek irányába.
Mirella egy apró ezüstgarast és egy jól összehajtott meleg kendőt csúsztatott az édesanya kezébe, majd intett Bordának, hogy ideje továbbállni. Tudta jól, ha túl sokáig időznek egyetlen menedékben, a jelenlétükkel csak felesleges veszélyt vonnának a kunyhó lakóira. A rejtett faajtó zsanérjai alig nyikordultak, ahogy felkészültek a visszatérésre a nyirkos, fagyos éjszakába.
A sűrű köd még mindig szilárd falként állt a szegénytelep roskadozó házai között. Borda elsőként lépett ki a zúzmarás fűre, s Mirellával a nyomában nesztelenül megindultak a hátsókerten át a kivezető ösvény felé. A hajnalig hátralévő órákban még bőven akad dolguk a sötét kertek mélyén.