A zúzmarás kertek mélyén

A hátsókertben szinte vágni lehetett a nyirkos ködöt, amely védelmező lepelként borult a szököttekre. Mirella gyors intésére a megrémült édesanya szorosan a gyermekével a háta mögé húzódott, míg Borda fülelve pásztázta a kerítéslécek közötti rést. A hajdúk távolodó káromkodásai lassan elhaltak a szomszédos utcasarok felé, így a kis csapat megkezdhette a veszedelmes átkelést a szomszédos telkek sötétjében.
Mirella nesztelenül haladt élen a zúzmarás fűben, tapasztalt szemmel keresve a legkevesebb zajt csapó ösvényt. Egy korhadt léckerítésen átsegítette a gyereket, s Borda egyetlen szótlan pillantással jelezte, hogy a terep szabad. A szegénytelep ezen szegletében a roskadozó kalyibák olyan szorosan épültek egymáshoz, mintha maguk is a fagy ellen kapaszkodnának össze, s ez a sűrűség most tökéletes egérutat biztosított számukra.
Néhány óvatos lépés után elérték a legközelebbi mészárolt falat, amelynek tövében egy alacsony, félreeső faajtó nyílott. Mirella három halk koppintással adott jelet a menedéket adó kunyhó falán. Bentről tompa neszezés hallatszott, majd a zsalu résnyire nyílt. A fázós bujkálók óvatosan engedték be a jövevényeket a szűk, koromszagú helyiségbe.
Borda maradt a küszöbnél, mint valami mozdulatlan fekete őrszem, míg Mirella mosolyogva nyúlt a köpenye alá. A tarisznyából előkerülő szaftos oldalasdarabok és a friss, ropogós héjú cipó illata pillanatok alatt betöltötte a nyomorúságos szobát, eloszlatva a menedékkérők maradék bizalmatlanságát is.