Nesztelen árnyak a kemence mögött

Borda egyetlen halk morgással a sarokba terelte a didergő jobbágyokat, míg Mirella villámgyorsan letakarta egy avitt ronggyal a pislákoló mécsest. A szűk helyiségre sötétség borult, s csupán a saras sikátor felől közeledő csizmák döngése törte meg a fojtogató némaságot. Jakab feszülten intett, majd a kemence mögötti korhadt fadarabok felé mutató gesztussal jelezte a rejtett kiutat.
A nehéz léptek közvetlenül a korhadt ajtó előtt torpantak meg. Egy nyers hajdúhang kintről rákiáltott a csendre, s a puskatus csattant a faforgácson. Borda teste ívbe feszült, sárga szemei a sötétben villantak, de Mirella gyengéd kézmozdulattal intette maradásra a hűséges társat. Pontosan tudta, hogy a nyílt összecsapás a szűk kunyhóban mindannyiuk vesztét jelentené.
Az öreg Jakab köhögve lépett az ajtóhoz, és csikorgó hangon kiszólt a repedésen át:
– Ki kopogtat a szegény ember hajlékán ebben a fagyos ködben? Nincs itt semmi, csak a korhadt gerendák meg az éhség.
Míg az őrök odakint szitkozódva továbbálltak a szomszédos házak felé, Mirella halkan a kemence mögé terelte az édesanyát a gyermekével. Borda nesztelenül zárta a sort, miközben a szűk nyíláson át kisiklottak a hideg hátsókertbe. A veszély nem múlt el, de az első csapdát sikeresen elkerülték.