Útelágazás a hegyoldalban

A kerekek lágyan zörögtek a száraz homokon, ahogy a szekér végleg elhagyta a gázló hűvös kanyarulatát. A hegyi útelágazást jelző öreg, mohás tölgyfa árnyékában Borda egy halk füttyentéssel megállította a szürkéket. A hajnali napfény első aranysugarai áttörtek a fenyvesek fölé emelkedő párán, barátságos fénnyel vonva be a meredek kapaszkodót.
– Itt elválik a csapás – jegyezte meg Borda, miközben leugrott a bakról, és rutinos mozdulatokkal ellenőrizte a kerékkötőket meg a tengelyt. – A bal oldali szerpentineken kevesebb a járőr, de meredekebb a hegyi ösvény. A jobb oldali főút köves, viszont gyorsabb haladást ígér.
Mirella mosolyogva nyújtóztatott egyet a magas bakon, s mélyen beszívta a csípős, gyantaillatú hegyi levegőt. A falu nyomasztó köde s a tiszttartó embereitől való félelem végre porrá vált mögöttük. Laza, magabiztos mozdulattal rendezte el maga körül a takarókat, ügyelve arra, hogy a kettős fenékrejtés pontosan simuljon a padlódeszkák közé.
– A meredekebb utat választjuk – döntött Mirella könnyedén, miközben egy marék aszalt szilvát halászott elő a zsebéből, s megosztotta Borda-val meg a várakozó lovakkal. – A szerpentin kanyarjaiban a hajdúknak sincs kedvük vágtatni, a mi szürkéink meg úgyis jól bírják a sziklás emelkedőket.
Borda elégedetten bólintott, majd könnyedén visszakapaszkodott a bakra. A gyeplő halk rántására a lovak ütemes léptekkel nekilendültek a fenyvesek közé kanyargó ösvénynek.