Út a mélységben

Borda nem teketóriázott sokat. A sárgult pergament a fáklya felé tartva ujjával végigkövette a sziklafal egyenetlenségeit, míg végül meg nem állapodott egy simára kopott, kosfej alakú kiszöggelésen. Egy széles vigyor kíséretében megnyomta a követ, mire a fal mélyéből tompa kattanás hallatszott, és a nehéz kőlap lassan befelé fordult.
A feltáruló nyílásból hűvös, tiszta fuvallat csapott ki, eloszlatva a szurdok fojtogató páráját. Az idős asszony megkönnyebbülten szorította magához kopott kendőjét, látva, hogy a régi pásztorok hagyatéka valóban nem legenda. Bandi izgatottan lépett közelebb, fáklyájával bevilágítva az ismeretlen mélységbe, amely most a megmenekülést jelentette számukra.
Borda határozottan az élre állt, széles vállával betöltve a szűk bejáratot, és intett a többieknek. Vezetésével a három vándor belépett az ismeretlen folyosóra, ahol a falak közül egy mély, rejtélyes zúgás visszhangzott fel, mint valami távoli, föld alatti folyó moraja.
Mirella bátorítóan kacsintott Bandira, miközben az idős asszonyt támogatta. A tekercs üzenete ekkor vált teljesen világossá mindannyiuk számára: a titkos járat egyenesen a szabad völgybe vezet, biztonságos menedéket nyújtva a zord külvilág elől.