Túl a gázló sodrásán

A csúszós köveken egyensúlyozva a kis csapat szerencsésen átért a túlpartra. Bandi óvatosan felsegítette az idős asszonyt a meredekebb partoldalra, miközben Borda már a kidőlt tuskó melletti kőjelzésnél szimatolt. A dús moharéteg alatt tisztán kivehetővé vált egy különös, körkörös véset, amely kísértetiesen hasonlított a föld alatti járatban korábban látott forgó kőgolyó mintázatára.
– Ez ugyanaz a jel – suttogta Bandi, s ujjával óvatosan végigkövette a kőbe vájt spirált. A félelem gombóca még ott feszült a torkában, de a felismerés egy pillanatra elcsendesítette a riadtságát.
– Akkor jó úton haladunk – szuszogta az idős asszony, miközben megkönnyebbülten kapaszkodott meg egy közeli ágban. A fák lombjai között átszűrődő meleg napfény megcsillant a nedves sziklán, elűzve a völgy mélyének sötétjét.
Borda füle megrebrent, majd a sűrű bozótos felé fordította a fejét. Nem hagyott időt a szimbólum hosszas tanulmányozására: halkan jelt adott a többieknek, hogy a kanyargó ösvény szabad. Bandi félrehajtotta a tüskös ágakat, utat nyitva társainak, s a vándorok elhagyták a gázlót, belépve a napsütötte szederjesbe.