Szurok a tisztáson

Bandi hirtelen megtorpant, és félretolt egy vastag kökényágat. A bozótos hirtelen véget ért, s egy kerek, fűtelen tisztás tárult eléjük. A tisztás közepén kövekből rakott, hevenyészett tűzrakó hely füstölgött: egy elhagyott, kormos vasüstben sűrű, fekete szurok rotyogott, s annak maró, nehéz szaga ülte meg a környéket.
– Nincs itt senki – suttogta Borda, miközben nesztelenül kilépett a nyílt színre. Óvatosan körbeszaglászta a terepet, fülelve a fák felé, de csak a szél zúgott a lombok között. A katlan mellett egy félbehagyott fafaragás és egy kopott fakupica hevert a fűben.
– Szurokfőzők – állapította meg Mirella, s feszültsége nyomban felengedett. Szájára halvány, gúnyos mosoly telepedött, ahogy felidézte korábbi aggodalmaikat. A katonák és útonállók réme helyett csupán néhány szegény pára menekült el a bozótban, gyaníthatóan az ő közeledésük zajától megriadva.
Az idős asszony megkönnyebbülten sóhajtott fel, és megtámaszkodott egy kövér tölgyfatörzsön. Bandi leguggolt a tűzhöz, s egy szétnyomott gallyal megpiszkálta a parazsat. A fanyar füst egy utolsó, sűrű pamacsot pöffentett az arcába, amitől ingerülten megköszörülte a torkát.
– A nyomok a völgy felé vezetnek – mutatott Bandi a tisztás túlsó szélén taposott, friss ösvényre. – Sietve távoztak, még a szerszámaikat is itt hagyták. Ha követjük a csapást, hamarosan kijutunk a sűrűből.
Mirella Borda felé intett, aki máris átkutatta a rothadó tuskó mellé rejtett zsákot. Pár marék száraz kétszersült és egy flaska gyenge almapálinka lapult benne. Mirella halkan felkuncogott:
– Hagyjunk nekik egy kevés füstölt szalonnát a pálinkáért cserébe. Jó üzlet a tisztás közepén, s legalább a lelkiismeretünk is tiszta marad.