Sziklás ösvény a pirkadatban

A szekér zötyögve kapaszkodott fel a sziklás hegyi csapáson, miközben a mögöttük elterülő völgyet lassan elborította a derengő pirkadat szürke ködje. Mirella elégedetten húzta szorosabbra sötét köpenyét a csípős szélben. Halkan felkuncogott, ahogy elképzelte a kapzsi csaplár ábrázatát, mikor az végre ráébred: az aranyat érő elixír helyett csupán illatosított kúti vizet vásárolt, míg a nehezen harácsolt ezüstjei már a szegény asszony cseréptálja alatt s a vándorok erszényében pihennek.
Borda szótlanul, biztos kézzel tartotta a gyeplőt, miközben éber szemei a fenyvesek sötét vonalát pásztázták. A paták ritmikusan kopogtak a kanyargós palaösvényen, a hűvös hegyi levegő pedig végleg kiszellőztette tüdejükből a lenti kocsma fojtogató füstjét.
– A hajdukok odaát a gázló mocsarában keresgélnek majd, ha egyáltalán átverekednek a sárga saradon – jegyezte meg Borda egy halk horkantással, s a ostor nyelével a felettük magasodó, mohos határkő felé mutatott.
– Hadd hűtsék le a forró fejüket a sárban – felelte Mirella, s könnyed mozdulattal nyúlt a bak alatti rejtett rekeszhez, hogy eligazítsa az orvosságos üvegcséket. – A fenyvesen túl már biztonságban leszünk, s a hegyi falu zsellérjeinek jól jön majd a segítség.