Számadás a keresztútnál

A kordé hamarosan elérte a vasvári keresztutat, ahol a tiszttartó kivilágított udvarháza állt. Mirella csípős mosollyal nyúlt a szekér aljában lapuló üres, de még fűrészporszagú ládákért. Ha már a hájas úr kifizettette a szegényekkel a semmit, eljött az ideje, hogy visszakapja a maga portékáját.
Borda halkan felmordult, sárgán izzó szemeit a magtár nyitott ajtajára szegezte. A kerítés tövében két kapatos hajdú horkolt elterülve, a kapu retesze pedig tétlenül fityegett. Mihály bátya a jegenyék árnyékában fogta vissza a lovakat.
– Figyelj a kerítésnél, Borda! – sziszegte Mirella élesen.
A lány macskaléptekkel osont fel a verandára. A tiszttartó gondatlanul az asztalon felejtette a nehéz, elnyűtt bőrerszényt, amit a szegényektől kikényszerített adókból tömött meg. Mirella egyetlen gúnyos mozdulattal süllyesztette azt a köténye alá, a helyére pedig odakészítette a fűrészporral teli dobozt.
Amikor visszasietett a szekérhez, a csörgő erszényt elégedetten mutatta meg kísérőjének. Borda jóváhagyólag morrant egyet.
– Látod, pajtás? – suttogta a lány. – A tiszttartó adóssága mostantól kiegyenlítve. Holnap pedig megeheti a saját fűrészporát!