Selyemmellény és agyagtégely

A vásár tarka forgataga azonnal elnyelte őket. A mészárszék nyomasztó csendje után a gyümölcsös kofák kurjongatása, a szekérkerekek csikorgása és a friss sültek fűszeres illata szinte kábítóan hatott. Mirella elégedetten pödörte meg kendőjének rojtjait, miközben pimasz mosollyal az arcán már a tehetősebb vásárlókat pásztázta.
– Látod, Borda? A félelem rossz tanácsadó, a józan pimaszság viszont aranyat ér – jegyezte meg halkan, alig mozgatva az ajkát.
A férfi csak hümmögött, szemeivel folyton a tömeget leste, készen arra, hogy bármelyik pillanatban a nő elé lépjen, ha valaki túlságosan közeledne. Végül egy csillogó cégérrel díszített fűszerkereskedés mellett állapodtak meg. A pult mögött egy pöffeszkedő, selyemmellényes kalmár méregette a járókelőket, fennhordott orral tüntetve elégedetlenségét a szegényesebb portékák iránt.
Mirella nem habozott. Előhalászott a táskájából egy finom csiszolású agyagtégelyt, amit még a sikátori rejtekhelyről hozott magával. Olyan áhítattal emelte a magasba, mintha maga a szenteltvíz lapult volna benne.
– Tekintetes uram! – fordult a kalmárhoz mézesmázos, hódoló mosollyal. – Igaz-e a hír, hogy a tiszttartó úr személyes csodaszervégét keresi? Véletlen folytán nálam lapul a várvédő titkos balzsama!
A kalmár szeme azonnal felcsillant a kapzsiságtól. Borda halkan elfojtott egy morranást, tudva, hogy az ártalmatlan disznózsírból és mezei virágokból kikevert kenőcsért Mirella perceken belül egy kisebb vagyont fog kicsikicsikicsiklandozni az úrból.