Selyem a víz alatt

Mirella nem az a fajta volt, aki sokáig tétovázik, ha egy pöffeszkedő tiszttartó elhagyott vagyonkája kerül a keze ügyébe. Habár a szíve szaporábban vert a ködből sejtelmesen szűrődő neszek miatt, a kíváncsisága és a hirtelen támadt lehetőség erősebbnek bizonyult a félelménél.
– Na, lássuk, miben mesterkedik a tekintetes úr! – suttogta, s övéről előrántva kis tőrét, egyetlen határozott mozdulattal a rézkapocs alá nyúlt.
A nedves vászon alól finom, külhoni selyemtekercsek és drága fűszeres szelencék bukkantak elő. A tiszttartó láthatóan nem csupán a szegények dézsmáját szedte be, de a saját szakállára is csempészett a vámszedők háta mögött. Borda halk mormogással figyelmeztette gazdáját, mellső mancsával türelmetlenül kaparva a nedves avart. A ködfoltok mögött halk lódobogás és acél csörrenése visszhangzott: a járőrök közeledtek.
– Csak semmi pánik, oldjuk meg csendben – intette le a kutyát Mirella, bár a torkában dobogott a szíve.
Gyorsan összefogta a nehéz bálát, s Borda segítő morajlásától kísérve feltuszkolta a szekér rejtekhelyére, a dupla padló alá. Mielőtt felpattant volna a bakra, egy elszáradt ággal még gyorsan elsimította a friss keréknyomokat a vízparti sárban. Mire a gázló túlpartján felbukkantak a hajnali őrjárat első homályos alakjai, a szekér már némán gurult tovább a sűrű fűzes védelmező rejtekében.