Sárba ragadt gőg

Borda ujjával a sötét lombok felé bökött, jelezve, hogy a zajok a kanyaron túlról jönnek. A kis csapat gyorsan behúzódott a kőakol dőlt falának mély árnyékába. Az idős asszony visszafojtotta a lélegzetét, miközben Bandi görcsösen szorította a kabátja szélét.
– Jönnek? – suttogta Bandi remegő hangon.
– Maradj csendben – intette le Borda fojtott, szaggatott suttogással, és óvatosan előrehajolt a romok védelméből.
A fák közül egy megrakott, díszes szekér körvonalai bontakoztak ki a sápadt holdfényben. A tengelyig sárba süllyedt kocsi mellett egy jól táplált, prémes kámzsás kalmár káromkodott rekedten, ostorával tehetetlenül suhogtatva a hűvös éjszakai levegőben. A látszólagos veszély ellenére Mirella arcán vékony, gúnyos mosoly suhant át. Azonnal felismerte a helyzetet: a kapzsi kereskedő épp a saját, nehéz áruja miatt akadt el a mocsaras erdei úton.
– Csapdába esett a kövér madár – suttogta Mirella, bár a torkában dobogott a szíve a feszültségtől.
– Előre? Vagy vissza? – kérdezte az idős asszony didergve, feszülten figyelve a lovak hangos prüszkölését.
– Megvárjuk, míg elfordul – felelte Mirella, és intett a többieknek, hogy húzódjanak még mélyebbre a kövek közé.
A menekülőknek gyorsan kellett dönteniük. A kalmár dühös kiabálása betöltötte a tisztást, tökéletes zajt biztosítva ahhoz, hogy nesztelenül megkerüljék a sárba ragadt fogatot a sűrű bozótoson keresztül. Borda lassan megindult az erdei ösvény széle felé, utat mutatva a többieknek a sötét fák oltalma alá, miközben a hátuk mögött a kalmár még mindig a tehetetlen lovait ostorozta.