Rejtett arany a bak alatt

A fűzfák hűvös árnyékában Borda azonnal megállította a lovakat. A háta mögül felhangzó vásári zsivaly még nem csitult el, de mindketten tudták: perceik vannak csupán, mielőtt a bognár rájön, hogy a méregdrága csodaszer nem más, mint cukros kútvíz.
– Gyorsan! – suttogta Borda fojtott hangon, miközben gyanakodva pislantott a bokrok mögé. A tekintete szinte égette a visszapillantó utat.
Mirella nem teketóriázott. A kötényébe gyűjtött nehéz szüszényt és az aranyforintot egyetlen gyakorlott mozdulattal csúsztatta a bak alatti dupla fenekű ládába. A fa retesz halkan kattant, elrejtve a vásári zsákmányt a kíváncsi szemek elől.
– Nyugalom, Borda – mondta Mirella, bár a szeme sarkában neki is ott bujkált a nyugtalanság. – Amíg a molnár és a mészáros a házi békességet várják, mi már a dombon túl járunk.
A lány felkapott egy egyszerű vászonkendőt, gyorsan a fejére tekerte, eltakarva csillogó haját, majd intett a férfinak. Borda rácsapott a gyeplőre, s a szekér a mellékutcák elhagyatott porában csendben nekilendült. A falut elhagyó dűlőút felé vették az irányt, maguk mögött hagyva a becsapott uraságok gyanútlan moraját.