Csörrenés a szekérágyban

A szekér rázkódva hagyta maga mögött a falu utolsó szélső házait, s a nyári por lassan elült a nyomukban. Borda a bakon ülve óvatosan megkocogtatta a csizmája sarkával a fa deszkát, meggyőződve róla, hogy a titkos retesz tökéletesen zár. A dupla fenék mélyén pihenő aranyak és ezüstök halk, biztató csörrenéssel válaszoltak a zökkenőkre.
– Egyetlen fitying sem mozdul – jegyezte meg a férfi óvatos megkönnyebbüléssel, miközben a gyeplőt igazgatta. – Az a pöffeszkedő bognár pedig most szagolgathatja a csodaszert, amit méregdrágán sóztál rá.
Mirella halkan felkuncogott, s hátradőlve a szalmán elrendezte a kosárban maradt üres üvegcséket. A szemeiben a jól végzett munka elégedettsége csillogott. A kapzsi kereskedők és kövér uraságok erszényei végre jó helyre vándoroltak: a következő völgybeli falu szegénytelepén lesz miből friss kenyeret meg meleg takarót venni a didergő pulyáknak.
– A kapzsiságnak mindig ára van, Borda – mondta a lány vidáman, s levette fejéről a vászonkendőt. – Mi csak segítettünk nekik megszabadulni a felesleges terheiktől.
Ahogy a dűlőút a patakparti fűzfák felé kanyarodott, a távoli vásár moraja végleg elhalt mögöttük. A gázló hűvös párája már érezhető volt a levegőben, a lovak pedig megélénkült léptekkel haladtak a hűsítő víz felé. A veszély elmúlt, a zsákmány biztonságban pihent a bak alatt.