Pulykavörös kalmár

A pöffeszkedő kalmár kapzsi szeme fennakadt a ritka fűszermagon, s mint a kövér légy a mézre, úgy hajolt közelebb a szekér bakjához. Mirella alázatos mosolya mögött ott bujkált a csípős gúny: pontosan tudta, hogy a hiú kereskedő képtelen ellenállni a mesés haszon ígéretének.
– Mutasd csak közelebbről, te leány! – förmedt rá a kalmár, miközben gyanakvóan próbált átlátni a ponyva alatt lapuló portékákon. Ám ahogy jobban előrehajolt a pult szélén, a pillantása akarva-akaratlanul a szekér bakjának alsó deszkájára tévedt.
Mirella még a dűlőúton rajzolt oda egy hevenyészett, de annál találóbb krétafirkát: egy dagadt, pöffeszkedő kalmárt ábrázolt, amint épp egy üres zsákból próbál aranyat kisajtolni. A férfi arca egyetlen pillanat alatt vált pulykavörössé, ahogy felismerte a saját gőgös vonásait a pimasz rajzon.
Borda ekkor egy halk, éles mordulással lépett egyet előre, megvillantva hófehér agarait a szekér kereke mellett. A kalmár ijedtében visszahőkölt, felháborodottan kapkodva a levegőt, miközben Mirella egyetlen csuklómozdulattal zsebre vágta a felkínált ritkaságot.
– No, csak csínján a haraggal, tekintetes uram, mert a pulykaméreg megárt a finom úri gyomornak! – kacagott fel Mirella, majd a bakra pattanva gyorsan megrántotta a gyeplőt, mielőtt a kereskedő őrségért kiálthatott volna.