Puha fészek a romok között

A tölgyes sűrűjéből egy alig észrevehető, vadrózsabokrokkal benőtt ösvény vezetett a szegénytelep rejtett udvarára. Borda mesteri módon, szinte hangtalanul kormányozta be a szekeret a düledező deszkakerítések közé, ahol a sárkunyhók lakói már feszülten várták őket. A fák takarásában megbúvó kis téren azonnal megelevenedett a csend, amint a megviselt jármű megállapodott.
Mirella nem pazarolta az időt felesleges szavakra. Amint a kerekek megálltak, már dobta is le az első, gondosan előkészített gyapjúbálát egy didergő asszony karjaiba, akinek a szemei tágra nyíltak a hálás csodálkozástól. A vándorárus arcán nyoma sem volt a pöffeszkedő uraknak tartogatott gúnyos fintoroknak; most tiszta, melegséggel teli mosollyal fordult a didergő pulyák felé, miközben gyors, biztos mozdulatokkal osztotta szét a puha rakományt.
Borda fél szemmel a szekér mellett segédkező suhancokat irányította, a másikkal pedig a bevezető utat pásztázta. Pontosan tudta, hogy a tiszttartó fegyveresei nem fognak örökké a sárban tapicskolni a főúton, így éber jelenlétével némán, de határozottan sürgette a munkát. A feszültség kézzelfogható volt, de a fellélegző emberek halk suttogása és a meleg gyapjú tapintása mégis reményteli békét csempészett az omladozó falak közé.