Pecsét a sárban

A rézdrót egyenesen a fűzfák közt kanyargó ösvény szélére vezette Mirellát. A nedves gallyak közt megbúvó fémszál vége nem egy egyszerű csengőhöz, hanem egy sárba süllyesztett, nehéz vascsigához futott. A szerkezetet úgy rejtették el, hogy ha valaki fennakad a dróton, a bokrok aljába rejtett számszeríj nyila épp a gázló felé tartók mellmagasságában repüljön ki.
— Ördögi szerkezet — suttogta Mirella, miközben guggolva megközelítette a kioldót.
Ujjai finoman végigsiklottak a kifeszített drót mellett. A csizmájából előhúzott tőrrel óvatosan lemetszett egy vastagabb tölgyfaágat, majd milliméterről milliméterre haladva a kioldó ék és a felajzott kar közé feszítette. Egy halk, tompa kattanás jelezte, hogy a rugó feszültsége elenyészett, a csapda végre ártalmatlanná vált.
Ekkor a bokrok sűrűjéből előbukkant Borda. Szőre csapzott volt a nedves ködtől, feszült tekintete azonban azonnal Mirellára szegeződött. A szájában egy átázott, pecsétes bőrtokot hozott, amelyet a drót másik végén, a fák közt rejtőző hevenyészett leshelyen talált, s óvatosan a lány lába elé ejtette.
— Ügyes vagy, fiú — simított végig a kutya nedves hátán.
A bőrtokból egy göngyölt pergamen került elő, amin a gázló környékének vázlatos rajza látszott. A rajzon piros kereszt jelölte a csapda helyét, és egy nyíl mutatott tovább, közvetlenül a túlparti sűrűbe.