Őrségváltás nesztelenül

Az éjszaka csendesen telepedett a régi őrhelyre. A szél ugyan kitartóan fütyült a sziklafal repedéseiben, de a masszív kőfülke belsejét elkerülte a didergő hideg. Bandi halkan megmozdult a bejáratnál, köpenyébe burkolózva. Szeme már teljesen hozzászokott a sötéthez, miközben a mélybe vezető ösvényt kémlelte.
Borda, aki még álmában is a legapróbb neszre ébredt, nesztelenül felült a fekvőhelyén. Egyetlen intéssel jelezte Bandinak, hogy ideje pihennie, átveszi az őrséget. Odalépett a sarokban talált száraz fenyőágakhoz. A titkos tartalék valódi kincsnek bizonyult: a gyantás illat azonnal betöltötte a szűk teret, ahogy Borda óvatosan a parázsra helyezett két újabb hasábot. A lángok barátságosan lobbantak fel.
Az idős asszony álmában halkan mormolt valamit, talán otthoni tájakról álmodott, ahol nem kell sziklák között bujkálni. Mirella is megfordult a takarói alatt, arcán a megszokott, éber feszültség helyett most a nyugalom finom vonásai látszottak. Borda elégedetten vette tudomásul, hogy a fülke száraz melege megteszi a hatását. A zugban megbúvó fahasábok nemcsak testi meleget adtak, hanem a biztonságérzetet is visszaadták nekik.
Amikor a hajnal első szürke fényei megjelentek a sziklaperemen, a parázs még mindig tartotta a meleget. A vándorok kipihenten, az előttük álló út nehézségeire felkészülve nyithatták ki a szemüket.