A borostyán mögötti ösvény

Mirella elsőként nyújtózkodott meg a hűvös, de száraz reggeli levegőn, s vidám kuncogással jegyezte meg, hogy ez a kőágy még mindig ezerszer kényelmesebb, mint a fukar tiszttartó vendégágya a szomszédos völgyben. Az az ember bizonyára aranypénzen hál, mégis sajgó derékkal ébred minden áldott nap, míg ők, a szabad ég alatt, frissek, mint a hajnali harmat. Az idős asszony arcára is halvány mosoly ült a tréfa hallatán, miközben hálásan fogadta el a lány által nyújtott utolsó darabka aszalt szilvát.
Borda már régen talpon volt, s amíg a többiek összecsomagolták szerény holmijukat, ő a sziklafal védelmében kutatott. Nem is kellett sokáig keresgélnie: a borostyánnal és vadrózsabokrokkal benőtt sziklahasadék mögött egy titokzatos, szűk folyosó tátongott. A sötét járat hívogatóan kanyargott a hegy gyomra felé, elkerülve a nyílt, veszélyes hegygerincet.
Bandi megigazította a vállán a nehéz tarisznyát, és elszántan bólintott. Borda intett a társaságnak, majd óvatosan elsőként lépett be a hűvös kőalagútba, lábával kitapogatva a biztos talajt. A csapat nesztelenül követte őt a félhomályba, maguk mögött hagyva a biztonságot nyújtó kőfülkét, hogy a mélyben húzódó mocsári gázló felé vegyék az irányt.