Nyikorgás a ködfal mögött

A nyikorgás nem volt messze, alig pár lépésre a tölgyes sűrűjétől, ahol a köd szinte tejfeles felleggé sűrűsödött. Mirella óvatosan lépkedett a vizes avaron, Borda pedig feszülten, halk morajjal az orrában osont a szoknyája mellett. A lány készen állt bármiféle gyanús alak felbukkanására, ám mikor a fák szétnyíltak, nem hajdúk vagy útonállók állták útjukat.
Egy megbillent, roskatag ekhós szekér vesztegelt a csapás szélén. A bal hátsó kerék mélyen beszorult egy vastag tölgygyökér és egy kiálló szikla közé, a fa tengely pedig vészjóslóan megvetemedett. A szekér elé fogott szürke ló bizonytalanul horkantott a ködben.
— Hé, van ott valaki? — szólította meg a járművet Mirella, miközben intett Bordának, hogy maradjon mellette.
A ponyva alól egy kendős, idős asszony hajtott ki aggódó tekintettel. Amikor meglátta a fiatal lányt meg a bozontos kutyát, a rémület kissé engedett a vonásaiból, de a hangja még mindig remegett.
— Jaj, édes leányom, elakadtam! A tengely megrepedt, a kerék megszorult, és egy tapodtat sem tudok továbblépni — panaszolta az asszony.
Mirella nem habozott. Gyorsan felmérte a helyzetet, majd köpenye alól előhalászta a feszítővasat, és a kerék alá térdelt.