Nesz a szalmabálák közt

Borda óvatosan odalépett a szalmabálákhoz, és tenyerét a tőre markolatán nyugtatva félretolta a legfelső, dohos tömböt. A szalma alól nem egy veszélyes fenevad bukkant elő, hanem egy megtépázott, reszkető kiskutya, aki egy elnyűtt bőrtarisznyára kuckózott be. Az állat nyakán elvásott kötél lógott, a szemeiben pedig a bezártság okozta rettegés tükröződött.
– Hát te meg mit keresel itt, apróság? – kérdezte Mirella halk, meleg hangon, és azonnal félretolta Bordát, hogy leguggoljon a kölyökhöz. A szigorú arcéle egy pillanat alatt felengedett, ahogy gyengéden kinyújtotta felé a kezét. – Biztosan valamelyik gőgös uraság hagyott itt feledésbe merülni. Az ilyeneknek a lelke is kiszáradt, mint ez a törek.
A kiskutya óvatosan megszaglászta Mirella ujjait, majd hálásan a tenyeréhez dörgölőzött. Bandi megkönnyebbülten sóhajtott fel, és a szalma közt lapuló bőrtarisznyára mutatott.
– Nézzétek! A kutya nem ok nélkül feküdt ezen a táskán.
Mirella kihúzta a dohos tarisznyát a kiskutya alól. Borda szótlanul vigyázta a járat irányát, míg Mirella kioldotta a szíjakat. A táska mélyén elnyűtt térképvázlatok és egy réz tokos iránytű lapult, ami a föld alatti járatrendszer rejtett kijáratait mutatta.
– Úgy látszik, nem csak egy barátot nyertünk – mosolyodott el Mirella, majd felnyalábolta a kiskutyát. – Induljunk, mielőtt a felettünk lévő házban ráébrednek, mi lapul a lábuk alatt.