Néma indulás

Amikor a csillagok első halvány fényei megjelentek a fenyők csúcsai felett, Mirella nem teketóriázott tovább. Halkan lefejtette a szekérről a vágott gallyakat, vigyázva, hogy egyetlen száraz ág se roppanjon a talpa alatt. A lószerszámok halk fémes koccanással kerültek a helyükre, miközben Borda már a bokrok szélén szimatolta a hűvös esti levegőt, jelezve, hogy az erdei csapás tiszta.
A lány gyengéden megveregette a ló nyakát, majd megragadta a zabolát. Nem ültek fel a bakra; a meredek, sötét lejtőn saját lábukon kellett óvatosan egyensúlyozniuk a nehéz teher mellett. A tengelyek halk nyikordulással indultak meg, de Mirella már korábban gondoskodott róla, hogy faggyúval bőségesen megkenje a kerekeket, így a szekér szinte hangtalanul gördült lefelé a puha avaron.
Borda néhány lépéssel a menet előtt haladt, mint egy fekete árnyék. Ha a füle hátracsapódott vagy megtorpant egy pillanatra, Mirella azonnal megállította a fogatot. A völgy aljában a mészégetők kunyhói felől már nem látszottak fények, csupán a kihűlő bokzsákok alatt rejtőző parázs fanyar szaga terjengett a hűvös éjszakában.
Lassan elérték a sűrűbb fűzfasort, ahol a patak csobogása már tisztán hallatszott. Mirella elégedetten mosolygott a sötétben: a dombtetői várakozás véget ért, a gázló már alig egy kőhajításnyira várt rájuk. A posztó biztonságban lapult a dupla fenékben, felkészülve a víz túloldalára való átjutásra.