A patakmeder hűvöse

Mirella belépett a bokáig érő, hideg vízbe, megérezve a kavicsos meder szilárd egyenetlenségét. A ló óvatosan, meg-megtorpanva követte a lányt, míg Borda könnyed szökellésekkel haladt előttük a vízfelszínen átderengő gázló mentén. A szekér kerekei halk csobbanással csaptak a mederbe, de a bőségesen megkent tengelyek továbbra is némák maradtak.
A patak közepén a sodrás kissé megerősödött, a hűvös pára átjárta Mirella szoknyájának szegélyét. A lány szorosan markolta a gyeplőt, biztatóan csúsztatva kezét a ló nyakára. Egyetlen rossz mozdulat vagy elcsúszó kavics felfedhette volna jelenlétüket, ám az állat hűségesen és biztos léptekkel követte vezetőjét a sötét gázlón át.
Borda a túlsó parton rázta meg magát halkan, vigyázva, hogy a bundájáról repkedő vízcseppek se csapjanak túl nagy zajt. Amikor a szekér hátsó kerekei is kigördültek a homokos zátonyra, Mirella megkönnyebbülten fújt egyet. A mederben hagyott nedves nyomokat a sodrás pillanatok alatt eltörölte, mintha fel sem bukkantak volna a dombtetőről.
A lány csupán egyetlen pillanatra fordult vissza a sötét völgy felé, majd elégedetten megigazította a lószerszámot. A túlparti cserjés már biztos fedezéket nyújtott, s a dupla fenékben rejtőző posztó épségben várt a szekéren a további útra.