Mögöttes ösvény

A pergamen tompa kattanással simult a kőrés mélyére, mintha a fal mindig is erre a hiányzó darabra várt volna. A következő pillanatban halk, ritmikus koccanások sora futott végig a sziklafalon, s a sima felületen hajszálvékony, aranyszínű repedések rajzolódtak ki. A tekercs üzenete most vált teljesen világossá: a rúnák nem varázslatot rejtettek, hanem egy zseniális elme által megtervezett szerkezet mechanikus útmutatóját.
– Látjátok? – mutatott Mirella a megvilágított kőtömbökre, melyeken apró, vájt bemélyedések tűntek fel. – A tekercs feloldotta a belső reteszeket. A kövek mögött üreg van, már csak ki kell mozdítanunk őket a helyükről!
Borda nem teketóriázott tovább. Széles vállával nekifeszült a legfelső, meglazult kőtömbnek, miközben fejszéje fokával finoman megfeszítette a szélét. A nehéz kő morogva megadta magát, és némi por kíséretében kiszabadult a keretéből. Bandi, látva, hogy nem dől a nyakukba a mennyezet, végre bátorságra kapott, és lelkesen segített elkapni a kieső tömböt, bár a súlyától azonnal megtántorodott.
– Csak óvatosan, málé, még a végén rálépsz a saját lábadra! – nevetett fel Mirella halkan, miközben ő maga a kisebb szikladarabokat kezdte el gyorsan félrehordani a feltáruló nyílás elől.
Ahogy egymás után emelték ki a megjelölt köveket, a falban egyre tágasabb átjáró formálódott. A kiemelt tömbök mögül hűvös, de meglepően friss levegő áramlott feléjük, eloszlatva a régi kamra dohos szagát. Mirella elégedetten törölte meg a homlokát, s bepillantott az újonnan nyílt járatba: a falba zárt rejtély feltárult, az út nyitva állt előttük.