Menekülés a boltívek alatt

A sötét kapualj boltíve baljóslatúan nehezedett a kordéra, ahogy a megroggyant kerekek centiről centire préselődtek be a málló téglafalak közé. Borda szinte teljesen meglapult a sárban, halk szusszanással jelezve, hogy a fáklyák fénye már a bejárat küszöbét nyaldossa. Az idős asszony vékony kezével megragadta a kocsi oldalát, feszülten visszafojtva a lélegzetét, miközben a fejük felett megmozdult néhány apró vakolatdarab.
Bandi remegő térdekkel roskadt a rúd mellé, ujjaival görcsösen szorítva a korhadt fát. Egyetlen rossz mozdulat, és a düledező kapualj egész tetőszerkezete rájuk omlik, eltemetve a csempészárut és a szabadságukat is. Mirella egy gyors, határozott intéssel csendre intette a fiút, majd maga is a falhoz simult, érezve a nedves kő hidegét a hátán.
Kint az utcán nehéz léptek zaja visszhangzott. A porkolábok rekedt hangon kiáltoztak egymásnak, a fáklyák füstös szaga beszivárgott a szűk résen. A zsoldosok egy pillanatra megtorpantak a kapualj előtt, a fény sárgás csíkja végigsöpört a bejárat belső ívén, épp csak elkerülve a szekér megroggyant tengelyét. Borda torkában mély, fenyegető morgás vibrált, de Mirella gyengéd, mégis szigorú kéznyomása a kutya marján azonnal elnémította az állatot.
Amint a léptek zaja távolodni kezdett, a feszültség lassan engedett a sötét boltív alatt. Mirella megkönnyebbülten, de fanyar mosollyal az arcán fordult a reszkető Bandi felé, jelezve, hogy a veszély első hullámát túlélték, ám a kapualjból kivezető utat még meg kell találniuk, mielőtt a járőrök visszafordulnak.