Melegség a sötétben

A sötétség percek alatt rátelepedett a mocsaras völgyre. A fagyos szél halkan fütyült a kopár fűzfák között, s a zsellérház udvarán végleg kialudt a halovány mécses. Mirella óvatosan intett Bordának, majd kibújtak a bozótos védelmező takarásából. A veszély nem múlt el teljesen, de az éjszaka leple biztonságot nyújtott.
Visszasuhantak a rejtőhelyhez, ahol a szénégető gödör mélyén lapult a jóféle, meleg posztó. Mirella megragadta a súlyos bálát, Borda pedig feszülten kémlelte az ösvényt. A patak csobogása szerencsére elfedte a lépteik zaját, ahogy visszatértek a gázlóhoz.
A zsellérház udvara mély álomba merült. Mirella nesztelenül közeledett a roskatag kőfalhoz, s a szélvédett küszöbre óvatosan letette a vastag kelmét. Borda fülei feszülten rezdültek, amint a távoli szomszédságból erőtlen kutyaugatás ütötte meg a fülüket. A nő egy pillanatra megtorpant, de a házból nem érkezett válasz.
– A pulyák nem fognak fázni – suttogta Mirella megkönnyebbülten, majd egy nehéz kövecskét helyezett a posztó szélére, nehogy a szél elfújja.
Borda a ruhája szegélyét húzta meg sürgetően. Egyetlen szót sem vesztegettek többet: a két árnyalak átvágott a patakon, s nyomtalanul elmerült a túloldali sűrűben.