Meleg láng a nyirkos udvaron

Odalépett a didergő asszonyhoz, s egyetlen kecses mozdulattal a nedves gallyak közé csúsztatta a száraz nyírfakérget, majd ráhintett néhány csepp illatos gyantaesszenciát. A szikra pillanatok alatt vidám, sárga lángra kapott, megszelídítve a maró füstöt, s meleg fénnyel világította meg a roskatag kőkunyhó falát. Az asszony hálaadó suttogását Mirella csak egy könnyed mosollyal nyugtázta.
– A nedvesség hamar elillan, ha az ember tudja, miből csiholjon meleget – jegyezte meg halkan, miközben tekintetét a völgyperem felett kanyargó ködsávokra függesztette. – De mondd csak, néném, a vámház környékén is ilyen álmosan indul a reggel, vagy ott már javában számolják a hajdúk a szegény ember garasait?
Az asszony óvatosan körülnézett, majd közelebb lépve halkan figyelmeztette őket a völgykatlanban portyázó őrökre. Elmondta, hogy a tisztviselők korán reggel rátörtek a szélső portákra, s most a falu széli kanyarulatban lesik az utazókat. Mirella sokatmondóan Bordára pillantott; a hűséges kísérő csendes, de éber morajjal jelezte, hogy megértette a helyzetet.
Mirella egy kis darab szárított húst és pár kedves szót hagyott az asszonynál, majd Bordával együtt követte a kőkerítés mentén húzódó, elhagyatott ösvényt. A falu széli borókás takarásában haladva maguk mögött hagyták a szegénytelep ébredező kunyhóit, egyenest a vámház mögötti rejtett sziklahasadék felé véve az irányt.