Körvonalak a hajnalban

A kordé kerekei egyenletesen zörögtek a lejtős dűlőúton, maga mögött hagyva a sötét fennsíkot. A hűvös éjszakai szél fellebbentette a szekérre terített gúnyák szélét, de a dupla fenék mélyén lapuló portéka biztonságban pihent. Mirella megeresztette a gyeplőt, s hagyta, hogy a fáradt ló saját ritmusában haladjon a völgy felé.
Borda a lány lábainál kuporgott, sötét bundája szinte egybeolvadt az árnyékokkal, de fülei még mindig minden apró neszre rezdültek. A lány megsimogatta a kutya fejét, és halkan elmosolyodott. A veszély elmúlt, a hegyvidéki járőrök messze jártak, a horizont szélén pedig már halványan rajzolódott ki a vár komor sziluettje.
– Na, öregem, ezt is megúsztuk – kuncogott Mirella, miközben a kordé egy éles kanyarral elérte a városszéli gyümölcsösöket. – A hajnal már a mi oldalunkon áll. Pár óra múlva kinyit a vásártér, és a gőgös tiszttartók megint versenyt futhatnak a rézgarasaikért.
A füstszagú hajnali pára ráült a fák ágaira. Mirella egy félreeső, sűrű fűzesben állította meg a fogatot, ahol a vásárba igyekvő többi kofa előtt elrendezhette a portékát. A rejtett rekeszből előkerültek a finom posztók és az ingyenesen osztandó meleg takarók is. A közeledő reggel nemcsak új üzleteket, de újabb rászorulókat is ígért.