Korom a kunyhók felett

A kordé a harmadik roskadozó kunyhó előtt állt meg, ahol a szétmálló kéményből fekete, fojtogató korom dőlt az útra. Mirella türelmetlenül pattant le a bakról, kezében egy vastag gyapjútakaróval és két faggyúgyertyával. Az ajtórésben megjelent egy sovány, didergő asszony, akinek a lábánál három maszatos gyermek szorongott.
– Fogja, mielőtt a fagy teljesen beviszi a kormot a csontjaikba! – vágta oda Mirella élesen, de a mozdulata meglepően gyengéd volt, ahogy a nő vállára terítette a meleg anyagot. – És ne nézzen így, nem a tiszttartó küldte!
A szomszédos kerítés mögül ekkor egy megtermett, dologkerülő alak lépett ki, árgus szemekkel vizslatva a kordé ponyváját.
– Hé, csupa jó holmi! Jár nekem is belőle egy adag, ha nem akarjátok, hogy szóljak a tizedesnek! – vicsorította rájuk sárga fogait.
Borda egyetlen lendülettel ugrott le a bakról. A föld megdörrent a talpa alatt, szemeiben sötét harag villant.
– Lépj vissza, mielőtt a tizedes helyett a borbélyhoz kell szaladnod! – mordult rá olyan vágó hangon, hogy a férfi azonnal megtorpant, és nyelt egy nagyot.
– Haladjunk, Borda, nincs időm a hiénákra – csattant fel Mirella, megigazítva a kendőjét, majd a kordé mélyéről újabb csomagot húzott elő a következő kunyhó lakóinak.