Koppintás az öreg Jakab kapuján

A roskadozó kunyhók közötti szűk sikátorban még jobban érezhető volt a szegénytelep elcsigázott, nyomasztó némasága. A sáros csapáson alig fért el a szekér, de Mirella biztos kézzel terelte a lovat a görbe kerítéslécek és a rohadó gerendák között. A repedezett zsaluk mögül gyanakvó, megriadt tekintetek követték minden mozdulatukat, ám amint a lámpás halvány fénye megvilágította Mirella nyitott, barátságos arcát, a feszültség láthatóan enyhült az árnyak között.
Egy didergő, rongyos ruhájú kislány lépett ki az egyik ajtóréből. Mirella megállította a menetet egy pillanatra, s csendben egy maroknyi aszalt szilvát nyújtott oda neki a szekérre készített batyuból. A gyermek meglepett mosollyal szorította magához az ennivalót, mielőtt visszahúzódott volna a sötétbe.
Borda fülelve kísérte az akciót, mély, óvatos morgással tartva tiszteletben a bámészkodókat, miközben orra már Jakab háza felé bökött. A csálé tölgyfa ajtó előtt sűrűbb volt a füst, a korhadt küszöb mögül pedig halk, feszült suttogások szűrődtek ki.
Mirella leugrott a bakról, s hármat koppintott a korhadt deszkákra. Odabent egy pillanatra megszakadt a durva mormogás, s a retesz végül óvatosan elcsúszott, utat engedve nekik a ropogó tűzhely melegével teli helyiségbe.