Kijátszott őrök a szélső kapunál

A félig beomlott kovácsműhely árnyékából már egyetlen folyamatos mozdulattal suhantak tovább. Az esti kanyarulatok csapdájából ki kellett érniük, mielőtt a hajdúk lezárják a szegénytelep szélső kapuját.
Mirella egy pillanatra megtorpant egy roskatag karám sarkánál. A kapu mellett két fázós őr álldogált, lassan fújták az ujjukra a levegőt, miközben a fegyverükre támaszkodtak. Nem tűntek túlságosan ébernek, de a szűk átjárót teljesen elállták.
– Nézd csak azt a két lókötőt – kacsintott Borda felé Mirella alig hallhatóan. – Olyan lassan mozognak, mintha a sár maga nyelte volna el a lábukat.
Borda egyetlen bólintással jelezte, hogy készen áll. Míg a lány az ellenkező oldalon álló fakupac mögé nyúlt, s egy súlyos göröngyöt gurított le a domboldalon a bokrok közé, a csatlós kihasználta a pillanatnyi figyelmetlenséget. A zörejre mindkét őr odakaptotta a fejét, s félrelépett a palánk árnyékából.
Ez a pár másodperc pont elég volt. Mirella és Borda észrevétlenül suhantak át a nyitott reteszű fakerítés melletti keskeny résen, közvetlenül a falu széli rétre vezető ösvényre. A szegénytelep fojtogató füstje s a közelgő razzia fenyegetése a hátuk mögött maradt, miközben a lábuk alatt végre megnyúlt az esti ködbe vesző szabad út.