Kifelé a mélyből

Mirella bólintott Bandi néma jelére. Az idős asszony lassan feltápászkodott, botját keresve. Borda azonnal mellé szegődött, feje alacsonyan pásztázta a környezetet. Szavak nélkül is értették: a megálló véget ért. A csend, mely lent oltalmazónak tűnt, most minden levélrebbenésben a veszély ígéretét hordozta.
A meredek patakfalon felkapaszkodni nem volt könnyű. A laza föld és a gyökerek csúszóssá tették az emelkedést. Mirella türelmesen segített az idős asszonynak. Bandi előrement, utat tisztítva a sűrű bozótban. Borda a hátukat biztosította, érezve a nap sugarait. Ahogy elérték a meder peremét, a táj kitárult: a zöldellő bozótos még sűrűbbnek, a fák árnyékai fenyegetőbbnek tűntek.
A friss levegő és a kitáruló látvány sem hozott megkönnyebbülést. A nyitott tér újfajta sebezhetőséget jelentett. A csend, mely lent nyomasztó volt, itt fent egyenesen fenyegetővé vált. Egy riadt madárcsiripelés az erdőfolt mélyéről csak felerősítette a feszültséget. Mirella szeme elszántan pásztázta a horizontot. A rövid pihenő csak megerősítette: a következő lépés még nehezebb lesz. Újra az ismeretlenbe vetették magukat.