Kapaszkodó a mélység felett

Ahogy a járat kanyarulatai fokozatosan mélyebbre vezettek, a kövek simogató melege lassan alábbhagyott, de a csiszolt lapok vájatai továbbra is csalhatatlanul mutatták az irányt. Bandi vidám füttyel próbálta elütni a falak közül szűrődő, rejtelmes zúgást, bár tekintete éberen pásztázta a homályba vesző sziklafalakat.
A folyosó végén a tér hirtelen kinyílt: a csapat egy szédítően mély szurdok peremén találta magát. Odalent gőzfelhők kavarogtak, ám a sziklafal oldalába vágva egy keskeny, alig tenyérnyi kőperem húzódott a mélység felett.
– Hát, ezen nem fogunk körtáncot járni – jegyezte meg Mirella egy halk kuncogás kíséretében, majd Borda felé intett. A szótlan kísérő csupán bólintott, és megfontoltan a sziklába vájt kapaszkodók felé nyújtotta a kezét, felmérve az átkelő szilárdságát.
Az idős asszony tenyerében a mágikus térkép újra felparázslott. A finom vonalak azt mutatták, hogy a peremen leereszkedve egy védett elágazáshoz érnek, ahol a járatok kettéválnak.
Bandi lépett először a szűk párkányra, óvatosan, de határozottan haladva előre. A társaság szorosan a sziklafalhoz simulva követte őt, míg a szűk átjárón sikeresen leereszkedve el nem érték a biztonságos sziklabeugrót, ahol két újabb járat sötétlett előttük.