A fűtött köveken túl

A meleg kőpadok gőzölgő kényelme hamar visszahozta a társaság jókedvét. Bandi elégedetten nyújtóztatta ki sajgó tagjait, miközben gúnyájából az utolsó cseppekig elpárolgott a nyirkos sötétség emléke. A pihenő azonban nem tarthatott a végtelenségig: az idős asszony tenyerében a mágikus pergamen újabb, határozott villanással jelölte ki a továbbvezető irányt.
Borda elsőként kecmergett fel a kőpadiról. Széles vállát megrázva igazította meg a málhát, s tekintete máris a csarnok déli íve felé meredt. Ott a csiszolt kőlapok burkolata nem ért véget, hanem elegáns, egyenes csíkban vezetett tovább a sziklafalak között nyíló, sötétebb járatba.
– A térkép szerint a meleg víz által táplált csatorna mentén haladunk, de hamarosan egy mélyebb szurdokhoz érünk – magyarázta az idős asszony, miközben óvatosan felállt. Léptei meglepően könnyedek voltak, mintha a csarnok ápoló melegsége éveket fiatalított volna a fáradt ízületein.
Bandi ruganyosan pattant talpra, s rögtön a csomópont élére állt. A csapat vállvetve indult meg a kijárat felé, követve a csiszolt padlóba vésett finom vájatokat. A simogató légáramlat szelíd hátzélként kísérte őket tovább, egyenesen a távoli szurdok keskeny sziklapereme felé.