A rozsdaveres kristályok csarnoka

A csiszolt kőlapok meglepően simák voltak a talpuk alatt, mintha csak nemrég fejezték volna be a folyosó burkolását. Ahogy beljebb haladtak, a rozsdaveres kristályok apró szentjánosbogarakként kapták el a térkép halvány kékjét, barátságos, meleg fénnyel árasztva el a falakat. Bandi végre megkönnyebbülten fújta ki a levegőt; a korábbi fagyos nyirkosságot teljesen felváltotta a kellemes, szinte simogató meleg.
– Remélem, ez a hangulatos kis séta nem egyenesen valami sárkány kazánjába vezet – jegyezte meg Bandi halkan, de a szája széle már tréfás mosolyra húzódott. A feszültség láthatóan engedett a vállából, ahogy átszellőztette átázott gúnyáját a száraz levegőn.
Borda nem teketóriázott a válasszal, de léptei hallhatóan ruganyosabbá váltak. Széles hátával fedezte a társaságot, miközben tekintetével a kőfalak pontos illesztéseit pásztázta. Az idős asszony mellette lépkedett, ujjával még mindig a mágikus pergamen szélét simogatva. A térkép rajzolata most nyugodt, egyenletes ritmusban pulzált, jelezve, hogy a szerkezet által feltárt útvonal biztonságos.
A lejtő hamarosan megszelídült, s a folyosó egy tágasabb, boltíves csarnokba torkollott. A terem közepén kőből faragott, ívelt padok álltak, melyeket a mélyből áramló hőség kellemesen átmelegített. A meleg légáramlat itt egyenesen a mennyezeti kürtők felé kavargott, tiszta, friss levegőt hozva a járatokba.
– A régi mesterek tudták, hogyan kell kényelmessé tenni a hegy mélyét – állapította meg az idős asszony, s elégedetten intett a többieknek. A csapat megállt a csarnok közepén, hogy kihasználják a száraz meleget, s felkészüljenek a továbbvezető útra.