Döntés a sziklabeugróban

Bandi megfújta a tenyerét, majd kíváncsian hajtott le a két sötétlő járat szája elé. Az idős asszony óvatosan közelebb emelte a fényben úszó térképet, hogy a ragyogó vonalak pontosan kirajzolják a helyes irányt. A kőfalba vésett halovány barázdák között az aranyló fénypontok most megriadt méhekként cikáztak a két útbejárat között.
– Úgy tűnik, a térképünk sincs teljesen meggyőződve róla, merre érdemes továbbállnunk – jegyezte meg Mirella egy könnyed mosoly kíséretében, miközben leporolta a ruhájáról a finom mészport. Borda szorosan mögötte állt, vészjóslóan néma alakja árnyékként vetült a sziklafalra, ám fülei éberen rezdültek meg a bal oldali alagútból érkező halk zúgásra.
A jobb oldali járat felől hűvös, száraz huzat szivárgott elő, míg a bal oldali sötétségből meleg, párás levegő áradt, ami finom, növényi illatot hordozott magával. Bandi guggolva tanulmányozta az alagutak küszöbét, ahol a csiszolt kőlapok egyértelmű mintázatba torkolltak.
– A melegebbik út csábítóbb, de a térkép jelzései mintha a jobb oldali hűvösbe hívnának minket – mutatott rá az idős asszony, ujjával végigkövetve a pergamenszerű kőlapon lüktető fényszálat.
– Akkor ne várakoztassuk a szerencsénket – döntött Bandi, és egy határozott lépéssel a jobb oldali járat felé indult. A társaság fegyelmezetten követte őt, maguk mögött hagyva a szurdok gőzölgő mélységét.