Kapaszkodó a hegygerincre

A meredek kapaszkodó alaposan próbára tette a kordét húzó igásállatot. A kerekek csikorogva forgó sziklatörmeléken verekedték előre magukat, míg Mirella éles pattintással meg nem rántotta a gyeplőt a szurdok tetejéhez közeli szélesebb kanyarulatban. A méreg még mindig ott forrt a vérében: az adószedők kapzsisága és a veszélyes gázlói átkelés sovány nyeresége alaposan felhergelte a lányt.
Borda halkan, élesen felmordult, ahogy a bozótos szélén felcsattant egy száraz gally. A fekete szőrű védelmező egyetlen fenyegető mozdulattal pörrent meg az úton, sörényét borzolva szimatolt a sötét hegyoldal felé. Mirella fél kézzel a tőr fa markolatára csúsztatta ujjait, de nem történt semmi; csupán egy ijedt borz suhant át a száraz avaron.
– Nyugodj már meg, Borda, a hajdúk ennél jóval lustábbak – sziszegte élesen a lány, miközben szeme sarkából éberen pásztázta a fák közötti homályt. – Nem fognak idefent sziklát mászni az éjszaka közepén.
Gyorsan ellenőrizte a szekér kettős fenekének rejtett rekeszeit. A megmaradt fiolák és kencék épek maradtak a zötykölődő kapaszkodón. Amint meggyőződött a teher épségéről, határozottan megcsattintotta a gyeplőt: az emelkedő lassan megszelídült, s az erdő szélén végre kirajzolódott a fennsík tágas, csendes háta.