Kanyarulat a fűzfák mögött

A sűrű fűzfák jótékony árnyékában Mirella csendesen megállította a szekeret, hogy a ló is fújhasson egyet a nedves gázló leküzdése után. A túlpartról még halványan átszűrődött a hajdúk értetlen káromkodása és tüsszögése, ahogy a bozótban matatva próbálták meglelni a mesés, illatos pálinkát. A lány elfojtott kuncogással húzta szorosabbra vállán a kendőt, szemeiben pajkos szikrák táncoltak a holdfényben.
Borda megrázta nedves bundáját, majd halkan, elégedetten horkantva telepedett le a bak mellé. Sötét pofáját a szekér oldalának döntötte, pontosan ott, ahol a dupla padlózat rejtette a gőgös kalmártól elcsent ezüstöket és a drága fűszeres zsákokat.
– Látod, oldalasom, a jóféle fűszer nemcsak a pecsenyének tesz jót, de a vitézi elmének is – kacsintott a kutyára Mirella, miközben simogatóan végighúzta kezét a hűséges állat fején. – Egyetlen marék szegfűszeg, s a törvény szigorú őrei máris a bokrokat bújják mesebeli kincsek után kutatva.
A szekér lassan újra megindult az erdei dűlőúton, eltávolodva a vízparti tábortűz fényétől. Mirella magabiztosan tartotta a gyeplőt: a gázló akadályát sikeresen maguk mögött hagyták, s a rejtett rakományuk végre teljes biztonságban gurult tovább a következő menedék felé.