Ingatag egyensúly

A korhadt fa éles sikollyal tiltakozott a nehezedő súly alatt, ahogy Borda megtette az első pár lépést a sötét víz felett. Bandi önkéntelenül is hátrahőkölt, szorosan az idős asszony karjába kapaszkodva.
– Reccsenni fog... esküszöm, mindjárt beszakad! – sziszegte a fiú, miközben a szeme elszörnyedve követte a fapalló gyanús behajlását.
– Ne nézz le, csak a sarkamra figyelj – vágta rá Borda kurtán, bár a homlokán kövér izzadságcseppek csillantak meg a fáklya bizonytalan fényében.
Mirella halkan meglökte Bandi vállát, hogy óvatos haladásra ösztönözze a riadt társaságot. Bár a sötét vizű mocsár fenyegető közelsége őt is feszültté tette, dacos félmosollyal próbálta elütni a félelmet:
– Ugyan már, láttál te már ennél cifrább hídátkelést is, Bandi! Csak képzeld azt,hogy a falusi bálban jársz táncot a bíró kövér lányával.
A pallók középső szakaszán egy teljesen elrohadt gerenda hirtelen megroppant, és a vizes, szagos sárba pottyant. A fekete víz csobbant egyet, fojtott bugyborékolással nyelve el a korhadt fadarabot. Borda egy ügyes mozdulattal átlépte a tátongó rést, majd hátrafordulva kinyújtotta kérges tenyerét.
– Most! Egyesével! – intett feszülten.
Az idős asszony reszkető térdekkel, de meglepően szaporán szedte a lábát Mirella kíséretében, s végül mindannyian átvergődtek a dülöngélő pallósoron. Az utolsó fadarab épp akkor csúszott a mélybe, amikor Bandi száraz talajt érzett a csizmája alatt.
– Túléltük – lihegte a fiú a zsombékos, köves földkupacon állva.
– Egyelőre – mordult fel Borda, a fáklyát magasra tartva, ahogy a nádas közötti keskeny ösvényre pillantott.